VIII. gyermek néptánctábor Kétévi kihagyás után, az idén július 10-én este ismét benépesült az alig 150 lakosú Kanizsamonostor központjában a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székháza és udvara. A megszokott helyen, megszokott módon zajlott a tábor élete. A felnőttekkel, oktatókkal, táborvezetőkkel együtt 101 lakója volt a VIII. Gyermek Néptánctábornak. Jókedv, vidámság, játék, ének és tánc jellemezte az elmúlt hetet a kanizsamonostori táborban. Már a sátorveréskor sok régi ismerős találkozott újra. Kiss Tóth Erikát, a Móra Ferenc Művelődési Egyesület elnök kérdeztük, hogyan zajlott a tábor élete:
- Az alsósoknak délalföldi
táncokat oktattunk, sok közöttük a kezdő, ami nagyon jó, örülünk, hogy egyre
több gyerek már egészen fiatalon megismerkedik a néptánc alapjaival. A
kicsikkel a tánctanítás mellett sokat játszottunk, játszva könnyebben megy a
tanulás is, az alaplépések elsajátítása.
A táncoktatások közötti órákban a gyerekek nemezeléssel, szövéssel és gyöngyfűzéssel foglalatoskodtak, Dimény Ibolya és Lukács Fodor Valéria utasításait követve. A táborozók között találkoztunk nagyon fiatal, bár mégsem kezdő táncosokkal is: Tőke Gábor és Ádám tízéves szabadkai ikrek, a táborban csak klónoknak becézik őket, Szakács Tamás barátjukkal érkeztek Kanizsmonostora. A sátorban tomboló forróságot kivéve minden nagyon tetszett nekik a táborban. A Népkörben már három éve táncolnak. A csókai Fekete Misi 11 éves, de ő is már 3-4 éve táncol, a kicsik között „veteránnak” számít, a művelődési egyesület Ciróka tánccsoportjában ropja a táncot.
GERGELY József
Hitüket mi sem bizonyította jobban mint az, hogy a szervezés legelejétől egyként dolgoztak velünk egy csoportban az apró munkálatoktól a legnehezebb problémák megoldásáig. Nem voltunk sokan, de mégis elegen ahhoz, hogy memutathassuk mit jelent a hit ereje a közös cél érdekében. Ez hozta létre ismét a tábort, ebben az erős hitben álltunk Vas Endre mellé kinek kérésére ÚJRA ÉL A MONOSTORI TÁBOR. Reméljük munánk példa értékű, és 2007-ben mégtöbben csatlakoznak hozzánk!
Köszönettel, Kiss Tóth Erika a MFME elnöke
|