"Szép, derült ősz volt."

Kilencven éve járt először Móra Csókán.

Móra Ferenc több írásának Csóka képezi a környezeti és emberi hátterét. A Négy apának egy leánya című regényének papját a csókai plébánosról, Farkas Szilárdról mintázta, de a Kisforró Zsuzsánna című költeményének is ő, a Móra által jóságosnak nevezett pap a hőse, (merthogy) "róla lehetne megfaragni az emberi jóság szobrát".

Móra elég jól ismerte Csókát és a csókaiakat. Az ásatásoknál "ügyködő" Krspogačin Vlado bácsival még a Trianon után is levelezett. Ám Vládó bá' halála után a "hálás utókor" elégette a leveleket, az öreg által szorgalmasan gyűjtött leletek nagy részét pedig beledobálták a szomszédságukban épülő háznak az alapjába. Tehát az értékes leletek visszakerültek a földbe.

Az ötvenes években (amikor általános iskolába jártam) az olvasókönyvünkben A csókai csata is olvasható volt, és hát éltünk is az alkalommal. Nem tudom, hogy kik és mikor "szerkesztették", azaz rekesztették ki onnan, és azt sem értem, hogy mért nem tették már vissza a helyére, hiszen üzenete most is időszerű, sőt.

Móra jól ismerte azt a Csókát, amiből nem sok maradt ránk. Megismerhette, hiszen hat éven át (1907-1913) több alkalommal is ásatott az itteni (időközben széthordott) Kremenyákon. Megesett, hogy egyfolytában nyolc hétig forgatták a földet, és rengeteg értékes, esetenként párját ritkító leletet hoztak fölszínre. A leletekről írt tanulmányok folytán Csóka bekerült a világ régészeti szakirodalmába. Móráról pedig egyik művelődési egyesületüket nevezték el a csókaiak.

Ismereteink szerint Móra Ferenc az egyik legolvasottabb magyar író, tanulságos volna utánajárni, hogy nálunk hányan olvassák. Netán A csókai csóka című versét el tudja-e mondani valamelyik nagyóvodás vagy kisiskolás gyerek?

Említést érdemel, hogy a hetvenes években (még) találkoztam olyan csókaival, aki ismerte Mórát. A megboldogult Szűcsné Vrábel Etel néni, (akkor) a következőket mondta ezzel kapcsolatban:

- Nagyon régen volt. kislány koromban. Az arcvonására nem emlékszem pontosan, de a nevére igen. A Farkas tisztelendő úr szállásolta el őket a plébánia egyik szobájába. (Mórához gyakran jöttek vendégek, alighanem innen a többes szám.) Nagyon rendes emberek voltak, ha elküldtek a boltba, mindig kaptam tőlük zsebpénzt pántlikára. Akkor a serdülő lányok szalagot viseltek a hajukban. Az ételt is én szolgáltam föl nekik, mindig megköszönték. Tudtam, mikor jönnek föl a Kremenyákból, a vásártér volt ott régebben. Akkorára elkészítettem a mosdóvizet, az első (világ)háború előtt volt ez. Néha annyi tárgyat, cserepet, csontot, miegymást hoztak, hogy alig fértek be vele az ajtón. A Vlado bácsi is ott volt velük. Türelmesen takarítgatták, majd összeillesztették a darabokat. Kíváncsi voltam a munkájukra, gyakran benéztem hozzájuk. Néha vicceltek is velem, és ha távoztak, tőlem is elköszöntek.

- Szép, derült ősz volt, úgy számítottam, hogy három hét alatt készen leszünk a Kremenyákkal, (de) a három hétből hat esztendő lett. - írja Móra, aki 1907 őszén látogatott el először Csókára, hogy "vallassa" a nagy, kopasz halmot, a Kremenyákot, amelynek "porhanyó földjét csak meg kellett rúgni a tövében, s marékszám dőlt belőle a kovaszilánk meg az apró cserépdarab".

Jócskán belemelegedhetett Móra a Kremenyák "vallatásába", hiszen lelkendezve írta barátjának, dr. Domokos Lászlónak (aki többször is beszámolt a szegedi újságokban, pl. a Szegedi Naplóban a kremenyáki ásatások eredményességéről): "Kedves Lacim! .gyönyörű zsugorított csontvázaim vannak, három is - lovas sírom is. Jöhetnétek-e holnap délután? Vagy ha jobban tetszik, bár én emígy jobban szeretném, csütörtökön délután, amikor Sebestyén és Tömörkény jön."

Móra széles körben ismertté tette Csókát, és igazán sajnálhatjuk, hogy a kremenyáki ásatások által ihletett és tervezett ifjúsági regényének megírására (könnyed, népszerűsítő formában) már nem volt ideje. Kár, mert nagyon szépen és érdekesen tudott beszélgetni a "csókai koponyákkal":

- Évek óta mindennap elmegyek a csókai koponyák mellett (a szegedi múzeumban), és mindennap beszélgetek velük egy kicsit. "Honnan jöttetek, hogy éltetek, mit csináltatok a Kremenyákon? Kinek fúrtad ki fülönfüggőnek az őz szemfogát, és mekkora utat tettél meg azért a márványcifraságért? Hát te hol kaptad azt a vágást, amelyik a szemöldököd közt kettéhasította a homlokodat? Te, ember, miket gondoltál addig, míg e hosszú kezek munkájával gömbölyűre csiszoltad és kifúrtad azt a kőbuzogányt, amely biztosan főnököt illet? Te, asszony, aki még évezredek múlva is csontkarodban tartottad kicsi gyereked porló tetemét, milyen nótákat dúdoltál neki, mikor virrasztottál fölötte a viskó közepén égő tűz mellett, míg kint üvöltött a havas förgeteg, vonyított az ajtóban a nádifarkas, és kísértetek árnya táncolt a Tisza vizén?"

Kár azért a megíratlan ifjúsági regényért, amelyiknek alighanem A csókai rézemberek lett volna a címe.