XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny - 2023
Amikor tudni szeretnénk, hogy hányadán is álluk tudásban, megfelel – e a csapat még mindig a követelményeknek és megerősítést kapjunk, hogy az eddig megszerzett díjakra joggal lehetünk büszkék akkor bizony fel kell gyűrni a gatya szárát és a „legjobbakkal” megmérettetni magunkat. Nem csak szűk környezetünkben hanem lehetőleg Kárpát-medence minden tájegységével. regionális-, országos- és Kárpát-medencei szinten. (KTE)
A budapesti székhelyű Vass Lajos Nézenei Szövetség 2023.10.14-én tartotta Budapesten a XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei szintű felnőtt mezőnyének döntőjét. A rendezvény színhelyének a Csepeli Munkásotthon Alapítvány adott helyet gyönyörű színháztermében. A rendezvény 2023.10.14-én, szombat délelőtt kezdődött 9:00 órakor. A versenyzők között voltak népdalkörök, népzenei csoportok, énekkarok, nyugdíjas éneklő csoportok, szólisták. 68 versenyző csoport és szólista mérettette meg magát akiket a szakmai zsűri több Nívódíjjal, Kiemelt Nívódíjjal, Nagydíjjal, valamint Örökös Vass Lajos Nagydíjjal jutalmazott, és ez mellett a kitüntetések átadására is sorkerült, miszerint Vass Lajos Emlékplakett Díj mellé tisztelegve elhunyt szakmai vezetői előtt dr.Gerzanics Magdolna és dr. Joób Árpád Díjat osztott ki. A dr.Gerzanics Magdolna Díj azon személynek adható, akit a népzene területén végzett tevékenységéért, a közösségi munkában kimagasló szerepvállalásáért, a Szövetség küldetéséhez köthető szakmai munkájáért alkalmasnak ítél a Vezetőség.
A szakmai zsűri tagjai voltak: Zsűri elnöke, dr. Alföldy-Boruss István népzenekutató, a Magyar Rádió nyugalmazott zenei főszerkesztője, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetője.
Zsűri tagjai: -Dévai János népzenész, zenetanár, etnográfus a Magyar Rádió népzenei szerkesztőségének nyugalmazott vezetője, a Vass Lajos Nézenei Szövetség szakmai vezetője. -Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mestertanára, a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagja. -Ifj. Horváth Károly, népzenetanár, Népművészet Ifjú Mestere, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja. -Széles András népzenész, citeratanár, Népművészet Ifjú Mestere, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja.
A verseny két éves kifutású, felmenő rendszerben: - regionális elődöntő – 2022 – Szentes - országos középdöntők – 2023 – Nagylók - Kárpát-medencei Döntő – 2023 – Budapest
A regionális elődöntőket és országos középdöntőket Magyarországszerte tartották évközben, hétvégeken, lehetőséget adva minden népzene- és népdal kedvelő csoportnak, szólistának. A Döntőben kategóriánként a legjobb versenyzők mérik össze tudásukat, ahol a zsűri döntése alapján kerülnek átadásra a „Vass Lajos Nagydíj”-ak és a támogatók által felajánlott különdíjak. Vajdaság három dalköre indult el 2022-ben Szentesen ezen megmérettetés lépcsőin. 2023. júniusában folytatták Nagylókon és az értékelőbizottság érdemesnek találta mindhárom csoport továbbjutását a Döntőre azaz a budapesti központi rendezvényre. Ezek a dalkörök: - Csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Csalogány Asszonykórusa Alföldi vadvirágok - Kálmány Lajos gyűjtéséből - Csókai II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Férfikara Katonadalok - Zentai Pöndöly Magyar Művelődési Egyesület Asszonykórusa Kiskertemben szedik a virágot
Örömmel fogadtuk és tudatjuk, hogy mindhárom énekcsoport „Vass Lajos Nagydíj” boldog tulajdonosai. A csókai Csalogány Asszonykórus, Tóth Rozália vezetésével és a Rákóczi Férfikórus, Fehér Attila vezetésével többedszer kaphatta meg ezt a jeles díjat, ami számukra azt jelenti, hogy nem veszítettek hiteles előadásmódjukból. A zentai Pöndöly Asszonykórus viszont első alkalommal vett részt a megmérettetésen. Mindhárom csoportnak nagy kihívás volt még sok év után is a megmérettetés hiszen kiderül, hogy a kitarató munka meghozza - e a várt eredményt, azaz az előadók milyen tudással, hitelességgel és lelkesedéssel őrzik zenei hagyományaikat a kárpát-medencében. Fontos az autentikus megszólaltatás és az alkalomhoz illő öltözet, népviselet.
Hogy mindezt a csoportok elérjék, értékessé és eredményessé tegyék a következő támogtók tették lehetővé: Bethlen Gábor Alap, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Csoóri Sándor Alap. Csóka község önkormányzata, Severtrans – Zenta.
Az utazás támogatója Csóka község Önkormányzata valamint Severtrans - Zenta
|